Ezzel a bejegyzéssel egy nyári, július elején tartandó, ősi, iráni fesztiválba csöppenünk, melynek neve :Tirgan.
A zoroasztriánus hagyomány szerint Tishtar, az eső és a Szíriusz csillag istenségének ünnepe,ezért a víz, az élet és a termékenység jelképe.
Az ünnep legismertebb története Arash-ról, a legendás íjászról szól. A monda szerint Irán és Turán háborúját úgy zárták le, hogy Arash a Damavand-hegyről kilőtt egy nyilat. A nyíl több száz kilómétert repült, és ahol földet ért, ott húzták meg a két ország határát. Arash minden erejét a lövésba adta, ezért életét áldozta a hazájáért. Azóta Tirgán a béke,az önfeláldozás és a remény ünnepe is. „jan dadta Iran bemanad” „Életét adta, hogy Irán fennmaradjon.”
Az ünneplés célja, hogy ne legyen szárazság, legyen elegendő eső és bő termés. Tulajdonképpen ez egy eső fesztivál. Hisz : „Ab ,maya -ye zendegi ast.” A víz, az élet forrása.
„Legyen a Tirgán vize áldás, az eső remény, és minden kívánság úgy szálljon célba, mint Arash legendás nyila. „
És , mint minden iráni fesztiválon, itt is vannak különleges rituálék.
Mivel a Tirgan fesztiválon a vízé a főszerep, ezért ezt a napot víz mellett(forrás, folyó, tenger, stb.. ) illik tölteni.
A hagyomány szerint az emberek meglocsolják egymást vízzel. És amikor vizet hintenek egymásra az emberek, nem csupán a nyári hőséget enyhítik. Egy több ezer éves kívánságot adnak tovaább: legyen bőség, legyen eső, legyen élet. Hisz a víz:”Cseppről cseppre gyűlik össze,s végül tengerré válik:”Ennek a mondásnak -a víz ünnepén-különleges jelentése van :minden csepp számít, ahogy minden apró jóság és minden remény is.
A gyermekek szivárványszínű karkötőt kötnek a csuklójukra, melyet 10 napig hordanak. Felmásznak egy magaslatra(tetőre, dombra, stb…) és hagyják, hogy a szél elfújja karjukról a karkötőt, és teljesüljenek a kívánságaik. Vagy valamilyen vízbe(folyó, tó, tenger) dobják, így remélve, hogy kívánságaik valóra válnak.
Közben egy kis dalocskát énekelnek.
Mint minden iráni fesztiválon , így a Tirganon is, főszerepet kapnak a kulinális élvezetek, kifejezetten erre a napra készített hagyományos ételek kerülnek terítékre.
Asztalra kerül a sáfrányos rizspuding-Sholeh Zard, az Ashe Reshteh, és a Soup -e Esfenadj-azaz a spenótleves, és a nyári gyümölcsök.
Ez a leves több iráni régióban , hagyományosan kapcsolódik a Tirgán ünnepéhez, bár ez nem egész Iránban egységes szokás. A Tirgánnak nincs olyan , országosan elfogadott”kötelező”ünnepi étele, mint például a Nowruznak a Sabzi Polo ba Mahi. A különböző tartományok eltérő hagyományokat őriztek meg.
A Soup-e Esfenaj azért kapcsolódik a Tirgánhoz, mert:
-a nyár közepének friss zöldjét jelképezi
-a vízhez, termékenységhez és egészséghez kötődő ünnep szellemiségéhez illik
Bevallom őszintén, a spenót főzelékért nem vagyok oda, és annak idején egészen meglepett , hogy a perzsa konyha mennyire sok ételhez használ spenótot. Itt van például mindjárt az ashe reshteh, vagy a borani esfenadj-mely az egyik nagy kedvencem.
Azt is bevallom, nem reméltem túl sokat ettől a levestől. Pedig ez a leves, az első kanáltól az utólsóig, maga a széna illatú nyári rét, üde, zöld színével ,maga az élet, az eső után ébredező pázsit. Oázis a tányérban. Valahogy cseppet sem az a fajta zöld, melyet nem akarsz megkóstolni, csak mert tudod, hogy spenót van benne. Örülök, hogy ismét győzött a kíváncsiság, mert egy fantasztikus új ízzel lettem gazdagabb.
Biztos, hogy most készítettem először, de nem utoljára.

Perzsa spenótleves -Soup -e Esfenadj
Hozzávalók
Muzsika: Stílszerűen, mi más is lehetne, mint Arash -Iran Iran c. remek dala?
2 e.k vaj
2 közepes burgonya
1 nagyobb fej hagyma
1 liter zöldség vagy csirkealaplé
2,5 dl tej
3 babérlevél
1/4 t.k őrölt római kömény
só ,bors ízlés szerint
25 dkg friss bébispenót
A tálaláshoz:olívaolaj, menta vagy bazsalikom levélke, sűrű natúr joghurt és citrom.
Elkészítés:
A hagymát megpucoljuk, apróra vágjuk.
A burgonyákat megpucoljuk, kockára vágjuk.
A spenótot megmossuk, lecsepegtetjük.
A vajat egy edénybe tesszük, megolvasztjuk, hozzáadjuk a hagymát, kevergetve aranysárgára pirítjuk. Beletesszük a burgonyát, kevergetve néhány percig tovább pirítjuk. Felöntjük az alaplével( én csirkealaplevet használtam), hozzáőntjük a tejet, elkeverjük. Ízesítjük sóval, borssal, római köménnyel . Beledobjuk a babérlevelet.
Felforraljuk, majd rátesszük a fedőt és mérsékelt tűzön 15 percig főzzük.
Megkóstoljuk, ha megfőtt a burgonya, kihalásszuk a babérleveleket.
Beleöntjük a spenótot , és lefedve még 10 percig főzzük.
Botmixerrel pürésítjük, összeforraljuk. Én a végén belefacsarta, egy citrom levét.
Tálba szedjük , olívaolajjal meglocsolva, sűrű, natúr joghurttal és citrommal kínáljuk.

Noosheh Jan!